A közjegyző hatáskörébe tartozik az elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült értékpapír (pl. (részvény, kötvény, kincstárjegy, kárpótlási jegy, váltó, csekk stb.) vagy okirat (pl. takarékbetét, váltó, csekk) pótlásához történő segítségnyújtás. A semmissé nyilvánítás lényege, hogy a közjegyző által semmissé nyilvánított értékpapírral, okirattal a benne foglalt jogot gyakorolni, követelést érvényesíteni a továbbiakban már nem lehet és sor kerülhet azok pótlására.
Az eljárás menete
Az elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült értékpapír semmissé nyilvánítását a közjegyzőtől annak utolsó birtokosa, és az kérheti, akit az értékpapír alapján valamely jog illet meg, vagy valamely kötelezettség terhel (pl. egy elhunyt személy tulajdonát képező elveszett, nem fellelhető értékpapírjának örököse). A közjegyzői eljárás lefolytatására irányuló kérelemnek tartalmaznia kell az értékpapír lényeges adatait, amennyiben pedig az rendelkezésre áll, a kérelemhez csatolni kell az értékpapír másolatát.
A közjegyző a kérelemben foglalt adatokat tartalmazó ún. hirdetményt bocsát ki, melyről a kérelmezőt, az értékpapír kiállítóját (kibocsátóját), a központi értéktárat és az eljárásban fellépett egyéb érdekeltet is értesíti. A hirdetményt 6 hónapra – mely időtartam váltó és csekk esetében 1 hónap, okirat esetében pedig 1 hónapra leszállítható – közzé kell tenni. A hirdetmény közzétételről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara gondoskodik azáltal, hogy a hirdetményt az interneten folyamatosan elérhető, nyilvános, díjmentesen bárki által megtekinthető elektronikus nyilvántartásban jeleníti meg. A közjegyző továbbá kérelemre felhívja az értékpapír alapján kifizetésre kötelezett személyt vagy szervezetet, hogy további rendelkezésig az értékpapír alapján kifizetést ne teljesítsen, illetőleg, hogy az időközben esedékessé váló összeget helyezze bírói letétbe.
A hirdetmény közzétételének lényege, hogy a közzététel időtartama alatt az értékpapír, okirat birtokosa az eljárást folytató közjegyzőnél az értékpapírt, okiratot bemutathatja, vagy az értékpapír, okirat hollétére vonatkozóan adatot jelenthet be. Ezekben az esetekben a közjegyző az eljárást megszünteti. Amennyiben azonban értékpapír, okirat bemutatására vagy az értékpapír, okirat hollétére vonatkozóan adat bejelentésére nem kerül sor, úgy a közjegyző az értékpapírt, okiratot semmissé nyilvánítja.
A közjegyző semmissé nyilvánító végzése alapján a kibocsátó új értékpapírt vagy okiratot bocsát ki, mely alapján gyakorolhatja az Önt megillető jogokat, illetőleg megtakarításaihoz ismételten hozzáférhet.
Illetékesség
Az eljárásra bármelyik közjegyző illetékes.
Milyen dokumentumok szükségesek az eljárás lefolytatásához?
- a kérelmező személyi igazolványa/vezetői engedélye/útlevele és lakcímkártyája,
- az értékpapír kiállítójának vagy kibocsátójának igazolása, vagy
- az értékpapír lényeges adatainak megjelölése a beazonosíthatóság érdekében,
- amennyiben rendelkezésre áll, az értékpapír fénymásolata.