Gábor hárommillió forint foglalót fizetett ki készpénzben, hogy álmai lakását ne adják el másnak. Erről szerződést is kötöttek, a lakástulajdonos viszont most tagadja, hogy a dokumentumot ő írta alá. Gábornak ezért bíróságon kell bizonyítania az igazát, hogy legalább a foglalót, illetve annak kétszeresét visszakapja, ha már a lakás nem lesz…
2020. december 22.Adósságot is örökölnék, visszautasítsam az örökségem?
Egyre jellemzőbb, hogy a hagyatékok nemcsak vagyontárgyakat, ingóságokat és ingatlanokat, hanem hitelt – vagy valamilyen tartozás formájában – egyéb adósságot is tartalmaznak. Az örökösökben jogosan merülhet fel a kérdés, érdemes-e ilyenkor az adóssággal terhelt hagyatékkal foglalkozni, vagy egyszerűbb, ha inkább teljesen kimaradnak belőle. Jó tudni, hogy nem minden esetben éri…
2020. december 11.Sok a tévhit a végrendelkezésről
Sokan azt gondolják tévesen, hogy az élettársak ugyanúgy törvényes örökösei egymásnak, mint az egyenesági rokonok és a házastársak – derült ki többek között a közjegyzőtkeresek.hu októberi végrendeleti kvízéből, amelyet több mint háromezren töltöttek ki. A többség nem tudta, hogy mikor van szükség tanúkra végrendelet készítésekor, de a kitöltők nagy része…
2020. december 2.Ajándékba kaptam, visszakérhetik?
Amikor három éve elkezdtem az egyetemet, kaptam egy lakást a szüleimtől, hogy ne kelljen albérletet fizetnem. Most viszont elégedetlenek a tanulmányi eredményemmel, és azzal fenyegetnek, hogy bármikor visszavehetik a lakást. Valóban megtehetik ezt? Az ajándékokkal kapcsolatos egyik legfontosabb tudnivaló azok értékére vonatkozik. A törvény ugyanis megkülönböztet szokásos, illetve azt meghaladó…
2020. november 24.